na kérem, ez a KEDVES, Alessiáé pedig a kicsit giccses (de az az igazság, hogy angyalban ez is, az is szeretetreméltó) Igazi angyal, még a nagy szürkeségben, esőben is mosolyog (pedig még cipőkéje sincs).

Golden, ezen a giccs témán épp az imént gondolkoztam el (taln olvastad is az előző poszt kommentjei közt)..., nem egyszerű kérdés... Bevallom, hogy legalább annyi giccsel találkozom jártomban-keltemben, mint ammennyi talán kissé elhamarkodott véleménnyel e tekintetben. A Passió című film kapcsán gondolkoztam erről sokat egy-két éve. Szerintem nyilvánvalóan és teljesen kimeríti a giccs fogalmát a filmművészet kategóriájában, de mégis milyen komoly vitákat szült. A giccset azért nehéz definiálni szerintem, mert nem valami, hanem valaminek a hiánya: hiányzik az alkotásból az ízlés finomsága. A giccs hatni akar, s hat is, de nem az egész emberre, hanem csupán a lélek felszínét érinti (azaz az érzelmeket). Mivel hiányzik belőle a művészi szépség harmóniája, ezért indulatokat (szomorúság, vidámság, vonzalom, utálat stb.) kelt, de gondolatokat nem ébreszt. Valami túlzás felbillenti azt az egyensúlyt, ami az igazi szépet és művészit jellemezné.

hát, talán azért is nehéz ezt megfogalmazni, mert ugye ki mondja meg, hogy kinek mi a határ ízlésben, finomságban, érzelmekben, kinek mi a művészet. Én nem nagyon álltam meg a tanárom előtt, amikor kiderült, hogy nekem valahol Munkácsy táján beragadt a szépérzékem és nem tudom értékelni Picasso elvontságát vagy éppen Dalit. De kezdek elkanyarodni...

Golden, igaz, hogy messzire visz ez a fölvetés, de szerintem nem kanyarodtál el. Hiszen épp erről van szó, hogy mitől szép valami, ill. egyáltalán mi a művészet. Ízlések és pofonok különböznek ugyan, de azért van egy bizonyos objektivitása is a szépségnek, a művészinek. Egyébként a Szépművészeti Múzeumban most van egy Picasso, Klee, Kandinszkij képeket felsorakoztató kiállítás. Megnéztem. Tudom, hogy nagy és rejtett kísértés a sznobizmus kísértése: azért mert minden "fontos" ember azt mondja, akkor én is azt mondom... Ezzel együtt nekem tetszett. Valószínűnek tartom, hogy minden műfajban lehet jót, közepeset, és rosszat csinálni. A jóból kevés van. Kiváló meg éppen csak. A réggebbi alkotókkal egyszerűbb a helyzet. Az idő mindent megrostál. Az idő a legjobb kritikus... várjunk még néhány száz évet... :)

"Singing..." is lesz...? :) :)

, de ma kisütött a nap délelőtt és havazott is ügyesen, ahogy illik télen *végre*

Alessia, lehet, de Angelico és G. Kelly helyett inkább egy korcsolyás "olvasatában", ha egyszer tél van: youtube.com/watch?v=P8F5l4_R_38 De a csúcs Cliff Richard "singing in the rain": youtube.com/watch?v=JcwA3VK9C1s youtube.com/watch?v=ePlXePWIoQE&feature=related

Tilly, ez annyira igaz, hogy azzal ültem a sz.géphez, hogy valami napsütéses dolgot fogok rajzolni. Hát ez lett belőle. :)

Hát ez utóbbi tényleg óriási.... :) Ez valami spontán dolog volt, nem tudod? Csak nem ott volt nézőként és elszórakoztatta eső alatt a közönséget?? :O Nem hallottam az egészről eddig semmit.

Alessia, íme: youtube.com/watch?v=EJwpvUMbHTI

:)

Kicsit visszatérve a fentiekre: Van-e a lélek felszíne (ahogy írod, az érzelem) alatt valami, ami nem érzelmi eredetű? A mélyebb gondolatok is ebből táplálkoznak, ebből indulnak ki, nem? Még annál is, aki mondjuk azt mondja magáról: nem érzelmi beállítottságú. De ránéz egy festményre és először az érzelmeire hat (mert azért biztos vannak neki), csak azután kezd rajta - az első benyomása alapján - gondolkozni.

Alessia, nem igazán blog-képes téma, túl hosszan kell körbejárni, de azért (viszonylag) röviden az érzelmekről: Az "érzelemek" most itt nálam az ember belső világának csak egy szegmensét jelentik, nem a legmélyebb "összetevőjét", mert az éppen, hogy az értelem és az szabad akarat (ez utóbbi a nagybetűs SZERETET elve). Az érzelmek olyan spontán mozdulások az emberi pszichében, amelyekkel a tapasztalt, vagy elképzelt dolgokra reagálunk aszerint, hogy jónak, vagy rossznak "érezzük" őket. Ilyen az Öröm, félelem, harag, szomorúság, rettegés, vágyódás stb. és a szeretet is. (A szeretet szó tehát jelent CSAK érzelmet is, ami aszerint jó vagy rossz érzelem, hogy mire, és hogyan irányul.) Az emóciók - az EMO kifejeztés innen van a'sziszem :) - változékonyak és sokszor ellene vannak a józanságnak és a jóságnak. Magyarul a SZERETETnek gyakran úrrá kell lenni a szereteten.) Az ember embersége abban van, hogy uralhatja az érzelmeit. Pl. bocsánatot tud kérni akkor is, ha éppen semmi kedve hozzá, de tudja, hogy megbántotta a másikat. Nem hagyja ott a férjét/feleségét, akit SZERET, akkor sem, amikor éppen más iránt "érez" szeretet. A legjobb persze az, ha az érzelmek a jó akarattal egy irányba mutatnak. Pl., amikor tényleg örülök a munkatársam szakmai sikerének, és méginkább a segítségére vagyok. De a lényeg éppen az, hogy ha nem is örülök, és az irígység az érzelmeim szintjén meg is jelenik, azért ne tegyek neki keresztbe. Mindez a művészetre vonatkoztatva: Ha CSAK az érzelmekre hat valami, az többnyire "hatásos", de semmi több..., azaz giccs, demagógia vagy nevezzük akárminenk. Lehet pl. olyan szónoklatokat tartani, verseket írni, amelyek könnyeket csalnak az emberek szemébe, vagy éppen haragra ingerlik őket valaki ellen..., de közben nem igazak, tehát nem is igazán szépek. A szép, az igazán szép ábrázolása - ami a művészet célja sztem - nem CSAK az érzelmekre hat, hanem az egész embert megérinti: érzelmeket, értelmet, akaratot. Igazabbá, jobbá tesz. Gimiben, irodalom órán talán éppen erre használtuk a "katarzis" kifejezést. A giccs megríkat, mozgósít, feldob stb., de katarzist nem szül az ember lelkében... A művészet igen. Persze az "érzés" ifejezést tágabb értelemben is lehet használni, amikor pl. nézek egy beszélgetést a TV-ben, és "úgy érzem", hogy ez az ember hazudik, akkor ez a "felismerésem" ugyan értelmi (azon belül inkább intuitív) meglátás, mégis azt mondom, hogy "érzem, hogy valami itt nem stimmel". Ha tehát az "érzem" kifejezés, azt akarja jelenteni, hogy intuitiv módon, azaz egységben nézve az EGÉSZET látok valamit, akkor mondhatom, hogy pl. egy festmény az érzelmekre hat. Egyébként - s itt látszik hogy ez nagyon nagy falat ide a blogra - az egészet onnan kellene vizsgálni, hogy valóban minden értelmi(!) megismerésünk is az érzékeléssel kezdődik... A sokat idézett "jól csak a szívével lát az ember" okosság tehát akár igaz is lehet, ha a szív az egész embert jelenti, az érzelmes és mindenekelőtt(!) értelmes embert. Na, ha ezt végigolvassa valaki, akkor azelőtt leveszem a kalapom. ;)

Huh.... köszi.... Elmélyedek benne... :)

Az érzelem és az értelem elválaszthatatlanok egymástól. Kölcsönösen hozzájárulnak az ember hatékony működéséhez. Az egyik hiánya nem pótolható a másik túlsúlyával.

"A Szeretetnek gyakran úrrá kell lennie a szereteten" - ez nagyon megfogott, de szívesen olvastam volna akár tovább is a fejtegetéseid...

Na, ha ezt végigolvassa valaki, akkor... Elolvastam és egyetértek. A képben minden tetszik, a szürke és a pink együtt és a téma is...az esöben állni nem jelent szomorúságot vagy emelkedjünk felül(mosolyogjunk) az idönként bennünket elfogó bánaton vagy keserüségen. Egyszerü és nagyon bájos kép.

Ezekszerint egy kalapot kell kérnem karácsonyra. :)